„A kutyám lehetőség, hogy jobb ember legyek”

Filmes világ

A reklámokban, filmekben, színházi előadásokban szereplő állatok ugyanolyan színészek, mint a velük együtt dolgozó emberek. Nekik is tudniuk kell fegyelmezetten dolgozni, de ugyanakkor “színészkedniük” is. Gyakran előforduló feladat például, hogy a kutya fél, szomorú, boldog, megijed…

Sok esetben azonban nem kutyára van szükség, hanem egyéb állatokra. Ilyen a macska, galamb, szarvas, vaddisznó, tehén, patkány is.  Hogy őket is lehet tanítani?! A válasz: határozott igen!

Miként? Csakis pozitív megerősítéssel, és sok jutalomfalattal.

Ezen az oldalon betekintést nyerhettek pár érdekes és egyben kihívást jelentő feladatba (a teljesség igénye nélkül).

Görgess lefelé, pillants be a kulisszák mögé!

20 éve a filmvásznon

Halász Árpád neve mindenkinek ismerősen cseng, legyen az a Gödöllői Kutyasport Központ vezetőjeként emlegetve, avagy a filmes szakmában egyaránt. Ez utóbbiban immáron 20 éve van jelen filmes cégével, erről beszélgettünk vele.

A teljes interjúért katt ide

IMG_1246cikkhez  viber_image_2020-01-16_09-31-13  IMG_1221cikkhez

 

 

 

 

Vildheks (Wild Witch)

(Premier: Koppenhága, október 07.)

Egy dán produkció, amiben részt vettünk, tele GKSK-s állattal. 
A “Wild Witch” egy fantasztikus film az egész család számára Lene Kaaberbøl népszerű könyvei alapján.

Ajánló: Vildheks

maxresdefault MV5BNDcyMGE5ZTEtMTI4MC00MGE4LWFhODMtNDc4M2Q5M2I0NDhlXkEyXkFqcGdeQXVyMDU5MDEyMA@@._V1_ MV5BMmVmNzc0ZjQtYjVlYS00NjAzLTk2N2YtN2U3ODk4OGY2ZjA0XkEyXkFqcGdeQXVyMjM5MTQ5NTM@._V1_

Dog Story

(Premier: 2018. május 19.)

“Színház az egész világ!”…és mi imádunk színházba járni, főleg ha a darabban a Gödöllői Kutyasport Központ celEBjei is szerepelnek!
Így felkerekedünk és megnézzük a DOG STORY-t a Játékszínben, Csipkével a főszerepben! Muffin is elvállalta, hogy helyettesít ha szükséges, így őt is megtanítottuk a színpadi mozgásra.
Nézzétek meg Ti is ezt az Off Broadway-darabot, amit Magyarországon először tűztek műsorra, Szirtes Tamás rendezésében!
Trénereink ismét remek munkát végeztek: Szabó Laura, Bánkuti Hajni, Szabó György

Hangos sikerrel debütált Európában először a Dog Story című Off Broadway musical. Természetesen a premiert követő buli sem maradhatott el…pillantsunk bele az este kulisszatitkaiba!
Graulálunk a teljes stábnak!
fotó: Tamás G. Juhász

Még több info: Dog Story, Játékszín, előadás,

A Dogstory leköltözik a Balatonra! :)

PuskásPeti_SoltiÁdám_FokiVeronika_TóthAngelika_fotoJuhaszG.Tamas_-768x512

32258211_1920229771380359_4619788774879002624_o

33101804_2045050515566482_7805871282569871360_o

 

 

 

 

 

 

33044173_2045044798900387_1406105145191694336_o

33020225_2045045842233616_2276242601415802880_o

32897511_1413266382111298_7788604912744529920_n

 

 

 

 

 

 

 

32973601_2045046118900255_8931855989246787584_o

33081263_2045046888900178_523222893207748608_o

 

Szerelmes Shakespeare

 

2017-ben a Madách Színház színpadán dolgoznak Karádi Anett, állat tréner és koordinátor kutyái, Zara és Peny. Már régóta benne vannak a filmes iparban, rendkívül intelligens border colliekról van szó.

Nem elég nekik a sok film és reklám, most a színház területetét is beveszik.

Kattints ide a videóért: Szerelmes Shakespeare

zara2

zara

Szárnyas Fejvadász 2. / Blade Runner

Official trailer

 

Tiszta szívvel / Kills on Wheels

(megjelenés: 2015. ősz)

Mindent megtalálsz a filmről ide kattintva.

Pár szóban Till Attila filmjéről.

Így készül a film! A kutyákat és a galambokat(!) a GKSK oktatói képezték.

Fényképek a film facebookos oldaláról:

Vágtázó elme / Galloping Mind

(megjelenés: 2015. tavasza)

Wim Vandekeybus részben Budapesten forgatott filmje, melyben Tóth Orsi játssza az egyik főszerepet.

Galloping Mind, amely eredetileg Brazíliában, később Afrikában készült volna, pénzügyi okok miatt „költözött” Budapestre. 

A koreográfus közel öt évig írta a film forgatókönyvét, amely egy egymástól elszakított, árva ikerpárról szól: az egyik jólétben nő fel, míg a másik szegénységben. A rendező saját bevallása szerint azért is akar Romániában és Magyarországon forgatni, mert az itt élő emberek sokat tudnak a lovakról, ami az egyik központi motívuma lesz a filmjének. Az elmúlt időszakban lovagló gyerekeket válogatott a filmjéhez. Budapesten, Csepelen, Budán is forgatnak, majd vidéki helyszíneket keresnek, a befejezés pedig a Fekete-tengernél készül.

A Gödöllői Kutyasport Központ a főszereplő kutyát készítette fel a filmre, majd vitte a forgatásokra. Felkészítő Szabó Laura. Kutya: Luna, a filmben Blacky. Egy kis kulisszatitok: a szerep kedvéért Luna smiket kapott, aminek hatására sötétebb lett a színe.

Ezen kívül számos másik képzett, felnőtt kutya játszott kisebb-nagyobb szerepekben, illetve sok menhelyes kölyök kutya (ők gazdára is találtak oktatónál, stábtagnál…). A filmben feltűnő teknőst is mi szállítottuk.

A film facebookos oldala.

Képek a film facebookos oldaláról és Kántor László fotóiból válogatva:

Mancs

(megjelenés: 2015. január 29.)

A filmet a világhírű mentőkutya, Mancs ihlette és a kiváló rendező, Pejó Róbert kelti életre.

A filmben szereplő főhőst két, az iskolánkon képzett kutya játssza (Alex és Ropi). Továbbá szerepelt a filmben egy kölyök német juhászkutya is, aki Mancs fiatal énjét testesíti meg. A feladatok nehézsége és nagy száma miatt, illetve a kutya életkora miatt is kis Mancsot két kölyök kutya alakította (Turbó és Diesel). Természetesen egy ilyen híres kutya sem lehet magányos, így Ízisz (talált keverék kutya, aki ma már rutinus filmes rókának mondható), a kis keverék barátja mindenhová elkíséri.

Állat-koordinátor:

Halász Árpád

Trénerek:

Alex – Sibak Zoltán

Ropi – Mankovics Márton

Turbó: Halász Árpád

Diesel: Szabó Laura

A TV2 Aktív műsorában is készült a forgatásról egy kis ízelítő. Kattints ide a kis filmért!

Mindent a filmről!

Filmajánló.

Beszélgetés a filmről a rendezővel, Pejó Róberttel és a film állat-koordinátorával, Halász Árpáddal.

Előzetes gyerekeknek és felnőtteknek.

Így készült a Mancs.

 

Parkoló

(2015. január 22.)

Ebben a filmben a cselekmény egy fontos szálaként megjelenik egy cica és egy gerlepár, azok fiókáival. A cicát Pötty alakította, aki egy igazi “munkamacska”. Nem tud nyugton lenni, folyton folyvást feladatért nyávog. A filmben ugrani, feküdni, kúszni, szaladni, helyben maradni kellett tudni. A gerléknek pedig többször kellett egy bizonyos pontra repülnie. Szerencsére sok állatos jelenet maradt a film vágása után is.

“Miklauzic Bence szavait idézve a Parkoló egy „párbaj, két igazság szembenállásának” története, melynek helyszíne a pesti bérházak rengetegében, egy üres foghíjtelken álló parkoló. A történet főszereplője Légiós, a parkoló ura (Lengyel Ferenc) és Imre, a gazdag, de magányos üzletember (Szervét Tibor), aki 1968-as Ford Mustangjának keres biztonságos parkolóhelyet. A parkolóban minden kuncsaft oda áll, amelyik hely hívogatja. Kivéve azt az egyetlen tetővel fedett beállót, ahová Légiós senkit nem enged parkolni. Imre viszont pont ezt nézi ki magának, hogy biztonságban tudja féltett autóját. Egy fordulatos, meglepetésekkel teli párbaj veszi kezdetét, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd a belváros két magányos, mindenre elszánt harcosa a hullámpalával fedett parkolóhelyért.” (http://filmtekercs.hu/hirek/parkolo-magyar-vilagpremier-a-varsoi-filmfesztivalon)

Előzetes itt.

Itt olvashatsz rövid kritikát a Parkolóról.

Beszélgetés a rendezővel, Miklauzic Bencével a bemutató után.

Facebookos oldala.

Dumapárbaj

(2015. január 15.)

rendező: Paczolay Béla

főszereplők: Hadházi László, Kiss Ádám, Eszenyi Enikő, Gubík Ági, Jordán Adél, Vajdai Vilmos, Kamarás Iván, Kovács Lajos

Ebben a filmben a már rutinos filmes kutya, Borisz a színhibás orosz fekete terrier szerepel, mint Eszenyi Enikő kedvence. Elárulhatjuk, hogy Enikő teljesen odáig volt Boriszért, “szerelmet” is vallott neki facebookos oldalán. :-) Egy hullámhosszon voltak, és bármilyen trükköt hajlandó volt jókedvűen megcsinálni a művésznő kedvéért. :-)

Leírás:

A Kalandorok és a Bányató című filmekkel sikereket elért Paczolay Béla mozijában a veterán humoristát (Hadházi László) minden nap körülrajongják, ám egy napon egy fiatal trónkövetelő (Kiss Ádám) lép a színpadra. A kérdés az, hogyan védheti meg a helyét a tehetséges ifjú kihívóval szemben és ezért mi mindenre képes.

Az alkotás producere Hutlassa Tamás (Kontroll), operatőre Szatmári Péter (Csinibaba, 6:3, avagy játszd újra Tutti, Dealer, Mancs) lesz. A forgatókönyvet Sallai Ervinnel közösen Lengyel Balázs és Lovas Balázs jegyzi.

Werkfilmet itt találod.

Mindent a filmről!

Fényképek a film facebookos oldaláról:

Fapad

Az M1-en sugárzott Fapad sorozat egyik részében feltűnik egy Harris héja is a 20. perctől, több ízben. Hát persze, hogy GKSK keze van benne!

Mindent a sorozatról!

Utóélet

(megjelenés: 2014.09.11.)

Rendező: Zomborácz Virág

A mindentől szorongó Mózes (Kristóf Márton) képtelen megfelelni lelkész apja (Gálffi László) elvárásainak. Amikor a lelkész váratlanul szívrohamot kap és meghal, Mózes szinte megkönnyebbül: megszűnt a nyomás, ami az egyházi pályára kényszerítette volna őt. Csakhogy a halotti toron megpillantja apja kísértetét, ami – bár nem tud beszélni – innentől kezdve folyamatosan a nyomában van. Mózes kétségbeesetten próbál megszabadulni a kísértettől, és ebben segítségére van egy spiritiszta autószerelő (Anger Zsolt), valamint a lelkész asszisztense (Petrik Andrea).


 

Fehér Isten

(megjelenés: 2014. június 12.)

  • Megnyerte kategóriájának (Un certan regard szekció) fődíját a Fehér Isten Cannes-ban és a Palm Dogot (legjobb kutyának járó díj)!!!
  • Mundruczó Kornél filmje elnyerte a strasbourgi filmfesztivál fődíját, az Arany-Polip-díjat
  • itthon átlépte a 40.000-es nézőszámot.
  • Antalya-ban közönség-díjas lett a Fehér Isten

Folyamatosan frissülő képek, videók, hírek ide kattintva érhetők el!

Mundruczó Kornél egy tizenkét éves kislánnyal és kétszáz kutyával forgatja Fehér Isten című új filmjét. A forgatáson megtudtuk, hogy a kutyák a kisebbségeket szimbolizálják, és az is kiderült, hogy para úgy bringázni, ha több száz eb vágtat az ember nyomában.” – olvashatjuk egy, a rendezővel készített interjúban.

Az egész interjúért kattints ide!

A filmhez sokáig keresték a megfelelő embert, aki nem csak hajlandó, hanem képes is arra, hogy 200 kutyával együtt dolgozzon. Utómunkát nem szerettek volna, ezért nem volt kérdés, hogy a 200 kutyának együtt kell dolgoznia! Ilyen, de még csak ehhez hasonló kísérlet sem volt a világon. Végül megtalálták azt az állat-koordinátort, aki felvállalta ezt a felelősségteljes felkérést, név szerint Halász Árpádot.

A magyar trénerek mellett dolgozó amerikai trénerek elmondása szerint egy amerikai cég sem volna arra képes, hogy ezt a munkát megcsinálja. Végig ámulva nézték munkánkat.

A filmben összesen 280 kutya vett részt, amiből 200 rendszeresen együtt dolgozott a kamerák előtt.

Cikkek a filmről:

HVG

Gödöllői Hírek

HVG (cannes-i dicsőség)

Így készült a Fehér Isten, videó

Fehér Isten előzetes, 2014. Egy film, melyre büszke az egész iskola!

 

Zipi y Zape

A vásott ikreket, Zipet és Zapot elküldik egy nyári iskolába, Hope-ba. Ez egy nagyon szigorú hely, melyet a kalóz-szemű, zsarnoki Falconetti vezet, aki mindennemű szórakozást tilt.

A gyerekek megalkotják a Marble Ganget, egy ellenálló csapatot, hogy legyőzzék az ördögi igazgatót. Folyamatosan kalandokba keverednek, melynek során mindig szegény dobermannon csattan az ostor. :-)

Igazi családi film gyerekeknek, gyerekekről.

Rendkívül izgalmas munka volt számunkra, hiszen rengeteg trükköt kellett a kutyának megtanítani.

Az egyik legizgalmasabb jelenet az volt, amikor a gyerekek egy hatalmas játékhegyen egyszer csak észreveszik az őket figyelő kutyát, aki először morog, majd ugat. Fejbe dobják egy, a kezük ügyébe akadó játékkal, de a kutya erre mit sem reagál, s megtámadja őket. De nézzétek meg inkább az ide vonatkozó filmrészletet!

A képeken a kutyával a gazdáját alakító spanyol színész látható.

Coming Out

Már megint egy film, amelyben részt vettünk. :-)

December 5-én kerül a magyar mozikba Orosz Dénes, rendezőnek új romantikus vígjátéka, a Coming out. A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült mozi, a karácsonyi időszakban igazi kedvence lehet a romantikát, humort és önfeledt szórakozást keresők számára, legalábbis a stúdió szerint.

A filmben szereplő kiskutyát a GKSK oktatói képezték, ezzel is hozzájárulva a mozifilm sikerességéhez! A kutyus fő feladata az volt, hogy mindenek előtt cuki legyen. Szerintünk nagyszerűen sikerült, már alig várjuk, hogy láthassuk. Nézd meg te is!

Werkfilm megnézhető ide kattintva, illetve ide. :-)

Filmelőzetes itt!

Kapcsolat

Gödöllői Kutyasport Központ

2100 Gödöllő, Kőrösi Cs.S. u. vége

Tel: 06 30 9521 305

GKSK Kapcsolat Kattinson a nagyobb térképért